Úgy látszik, lassan már hagyomány lesz belőle, hogy minden az utolsó pillanatra marad.

Már két héttel ezelőtt terveztem, hogy nekilátok a készülődésnek, de bejött egy nagy fordítás. Aztán még egy. Aztán még egy. Ezt a legutolsót már el sem akartam vállalni, de annyira kérte a munkaszervező kolléga, hogy végül engedtem. Megérte. Kiderült, hogy én vagyok "a világon a legjobb ember"! Hiába, vannak még, akik értékelik segítőkészséget.

Még szerencse, hogy menet közben azért mindig belehajigáltam egy gyűjtőkosárba ezt-azt. Ami éppen eszembe jutott, hogy vinni kell. Több zacskó zselés szaloncukor (hadd egyenek végre a kínaiak is valami jót, Daniról nem is beszélve), sebbenzin (mire jó egy anya, ha nem arra, hogy kiszedje a foltot a fia pólójából), karácsonyi ajándékok, selyem hálózsák (ágynemű helyett), fűszerek (hogy legyen mivel főzni) - szóval semmi különös, csak a szokásos apróságok.

Tegnap azért elkezdtem összeszedegetni a szükséges ruhadarabokat is. Ott 13-20 °C között váltakozik a hőmérséklet, úgyhogy tavasziasabban kell gondolkoznom, ami nem egyszerű az itteni mínusz fokok mellett. De azért remélem sikerül kellő arányban vegyíteni a könnyebb és melegebb ruhákat.

Egy Kína útikönyvet is találtam a könyvtárban. Már több hónapja nálam van, de még nem jutottam tovább az első egy-két fejezetnél. Úgyhogy viszem magammal, és majd ott elolvasom, ami éppen aktuális lesz.

És persze viszek egy vázlatfüzetet és egy doboz színesceruzát is. A terv az, hogy remek rajzokat készítek a friss jobb agyféltekés rajztudományommal.